Donald Trump jövő pénteken elnököl a Fehér Ház első kriptovaluta-csúcstalálkozóján, a hírre az elmúlt órákban emelkedett a kriptoeszközök árfolyama.
Aggasztó irányokat látni a mesterséges intelligencia fejlődése terén – figyelmeztetett Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász a Project Syndicate nemzetközi véleményoldal által – a párizsi AI-csúcstalálkozó keretében – megrendezett fórumon. Az MIT professzora szerint a technológiai óriáscégek által követett jelenlegi megközelítés ugyanis nem afelé mutat, hogy az AI majd a munkavállalók nagyobb termelékenységét segíti elő, illetve a jelenlegi trendek szerint a polgárok és a fogyasztók sem fognak nagyobb kontrollt élvezni az adataik felett.
Az európai adatközpontok jelentős kapacitásbővítés ellenére is nehezen tudják kielégíteni a növekvő keresletet, ami veszélyezteti Európa versenyképességét a mesterséges intelligencia területén. Az iparági szakértők szerint ráadásul a kontinens lemaradása tovább nőhet az Egyesült Államokkal és Kínával szemben.
Ahogy a mesterséges intelligencia átalakítja a gazdaságokat és a társadalmakat, az üzleti élet vezetőinek át kell gondolniuk, hogy miként fognak együttműködni a politikai döntéshozókkal a technológia fejlődésének szabályozása terén. Az Európai Unióban a nemrégiben elfogadott AI-jogszabály előírja a cégek számára, hogy a különböző felhasználási esetekhez kapcsolódó kockázatok függvényében óvintézkedéseket tegyenek. A mesterséges intelligencia „társadalmi pontozásra” (social scoring) való felhasználása így „elfogadhatatlannak” minősül, míg az AI alapú e-mail szűrők „minimális kockázatot” jelentenek.
A holland kormány és az Nvidia megállapodást kötött egy lehetséges mesterséges intelligencia létesítmény hardver- és technológiai ellátásáról, számolt be róla a Reuters. A projekt célja egy olyan szuperszámítógép létrehozása, amely hozzájárulhat az AI-kutatáshoz és -fejlesztéshez, ezzel is erősítve az európai digitális gazdaságot. A megállapodás jelentősen növeli a létesítmény megvalósításának esélyeit.
A Szerencsejáték Zrt., a Mastercard és a Visa támogató szakmai partnerként csatlakozik a KiberPajzs intézményközi összefogáshoz. A KiberPajzs projekt tagjai számára a szakmai információcsere elősegíti, hogy a felhasználóik számára biztonságos, naprakész platformokat tudjanak biztosítani - közölte az MNB.
Egy kollégánk több mint 10 éve poénból vett egy fél bitcoint, az ma közel 20 millió forintot érne. De csak érne, mert csődbe ment a tőzsde, ahol vette, és nem fért hozzá a coinjához. Akkoriban még igencsak kockázatos volt bitcoinba fektetni, mostanra viszont alaposan megváltozott a szabályozás, az intézményi befektetők közül a legnagyobbak is használják a bitcoint, Donald Trump pedig stratégiai tartalékot halmozna fel belőle. Most először 100 ezer dollár fölé emelkedett a bitcoin árfolyama, piaci értéke meghaladja a 2000 milliárd dollárt. Egyszerűen már nem lehet nem komolyan venni.
Ursula von der Leyen második Bizottságának kiszivárgott munkaprogramja a környezetbarát ipar és a védelmi politika erősítését helyezi előtérbe az első 100 napban, miközben hosszabb távú terveket is meghatároz az EU stratégiai autonómiájának és versenyképességének növelésére. A dokumentum részletesen vázolja a fenntartható technológiai és innovációs célokat, valamint az ipari átállást elősegítő kezdeményezéseket.
Az Európai Unió várhatóan jövőre vizsgálatot indít az Amazon ellen, hogy megállapítsa, előnyben részesíti-e saját márkás termékeit online piacterén. A vizsgálat az EU új, digitális piacokról szóló törvénye (DMA) alapján zajlik majd, amely a nagy technológiai cégek hatalmának korlátozását célozza. Az amerikai óriáscég akár globális éves forgalmának 10%-át kitevő bírságra is számíthat, ha bűnösnek találják a szabályok megsértésében, írja a Reuters.
A mesterségesintelligencia-technológiák térnyerése óriási lehetőségeket rejt magában, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk az energiafogyasztásukkal járó környezeti lábnyomot. Az ESG (környezeti, társadalmi és irányítási) szempontjából a fenntarthatóság iránti növekvő elkötelezettség egyre fontosabbá teszi az olyan kérdések vizsgálatát, mint az AI-megoldások energiafogyasztása, a rendszerek üzemeltetésének és optimalizálásának módjainak feltérképezését, valamint a „zöld mesterséges intelligencia” kialakulóban lévő trendjének megismerését, amelynek célja az AI energiaigényének csökkentése.
A Digital Services Act alapján eljárást indít az Európai Bizottság a kínai platformszolgáltató, a Temu ellen. Brüsszel azt vizsgálja, hogy az illegális termékek értékesítése ellen milyen lépéseket tett a cég, valamint hogy potenciálisan addiktív felhasználói felületet alakítottak-e ki. Ha a szabályok megsértését állapítják meg, a Temu globális bevételének 6 százalékát elérő bírságra is számíthat.
Az Nvidia bejelentette első hindi nyelvű MI-modelljét, valamint új partnerségeket kötött indiai vállalatokkal és startupokkal is. A vállalat ezekkel a lépésekkel igyekszik növelni jelenlétét az ország piacain - számolt be a CNBC.
Az X online közösségimédia-hálózati szolgáltatása nem minősül alapvető platformszolgáltatásnak, azaz a digitális piacokról szóló szabályozás (DMA) szerint meghatározott kapuőrnek - közölte az Európai Bizottság szerdán.
Ferdinand Marcos Jr. Fülöp-szigeteki elnök szerdán aláírta azt a törvényt, amely 12%-os áfát vet ki a nem rezidens digitális szolgáltatókra, köztük a Netflixre, az HBO-ra és a Disney-re – írja a Bloomberg.
Az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris először nyilatkozott nyilvánosan a kriptovalutákról az amerikai elnökválasztási kampány során. A Wall Street-en tartott adománygyűjtő rendezvényen tett kijelentései szerint Harris ösztönözni kívánja a mesterséges intelligenciába és a digitális eszközökbe történő befektetéseket - írta meg a Cointelegraph.
A digitális gazdaság a magyar bruttó hozzáadott érték (GVA) 18%-át adja – derül ki az IVSZ és a Századvég kutatásásból.
Működnek a büntetővámok.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerinte Putyin fél közvetlenül vele tárgyalni.
Az Airbus is benne lehet.
Emelkednek a jegyárak, a bérletek ára változatlan marad.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?